Az első térkép falunkat 1763-1787 között mutatja.                  A második térkép 1806- 1869 közötti 

                                                                                                  állapotról készült.

Ezek katonai térképek. A falunk neve itt még Uszott.               Ezen a térképen már Úszódként említik,                                                                                                      ami a                                                                                                                                                          beszédünkben máig fennmaradt.

 

Az elhelyezkedés és méret miatt mutatom ezeket a térképeket. Időben még nem tartunk itt falunk történetében.

A "kuruc zenebona" idején menekült emberek ajkán születhetett meg a következő népdal, amit megtalálhatunk a Kalocsai kertek alatt című dalos kiadványban. Dallamát használták fel az Uszódi Dallamok összeállításban.

 

Addig megyek, míg a szememmel látok,

Míg a Bakony erdőre nem találok.

Bakony erdő, én leszek a lakója,

Annak is egy barna kis lány az oka.

 

Mikor mentem Bakony erdő szélére,

Rátaláltam egy vad ruca fészkére,

Az a fészek tele volt vad rucával,

Tele van a szívem szomorúsággal.

 

                                           A szüle kezében ott a biblia, ami a régi korban is nagy becsben volt tartva egy-egy református családnál.

"Hitüket megtartva szállingóztak haza. Prédikátort kezdtek tartani a benedekiekkel együtt. Uszódon oratóriumot (imaházat), a benedekiekkel együtt Benedeken templomot építettek. Mindkettő fából, sövényből épült, vályoggal volt tapasztva. Istentiszteletekre vasárnapokon és ünnepnapokon Benedeken volt alkalom.

De ezt a templomot is Csáki Imre érseksége alatt a "pápistáknak" adták. A prédikátori, de még a lévita szolgálatot is tiltotta.

Így az uszódiak Foktőre jártak esküdni, kereszteltetni.

1722. után állt vissza a községben a lévitai hivatal. " (P.Szabó Barnabás nyomán)

 

Megosztás a facebookon

Ebből tudjuk meg, hogy Tóth György János Foktőről, Tóth István az elpusztult Karáról származott.

A kép biztos, hogy téli időszakban készült. Látszik a férfi ruházatán. Rajta van a fekete báránybőr sapka és a meleg kabát. Az asszonyoknak volt a hideg időkre pargittal bélelt meleg réklijük. Uszódon a bélést belevarrták, Foktőn külön pargit réklit varrtak, s vettek a felső alá. Akkor még nem viselték a pruszlikot egyik faluban sem.

A Duna gátak közé szorítását már Mátyás király elrendelte a vármegyéknek. Ám nem mindenütt szánták rá a pénzt. Ahol meg is épült, a javításra, karbantartásra nem fordítottak kellő figyelmet. Uszódi szakaszon viszont régtől fogva megvolt a gát valamilyen formában. Erről tanúskodik mostani címerünkbe átvett régi emlék is.

1695-ben felállították a királyi kamara Telekkönyvi Hivatalát. Ennek a nyilvántartások vezetésén kívül feladata volt a műszaki felmérések elvégzése is a Duna melléki gátakról. Ezek a gátak azonban "vérszegények" voltak, 2-3 méteres korona szélességükkel, 1:1,5,- 1:2 rézsűhajlásukkal. Nagyobb víz átszakította ezeket, elöntve a termőterületeket, menekülésre késztetve az ott lakókat.

Régi gyermek mondóka is utal erre a korra:

Úszód úszik, Benedök bukik, Gédőrnek még a pipöllője sé láccik.

Ennek ellenére Uszód lakossága mindig visszatelepült, sőt szaporodott. A Rákóczi-féle szabadságharc után is lassan visszaszivárogtak a népek, újból fejlődésnek indítva falunkat.

"1715-ben és 1720-ban az állam rendezett országos összeírást. Míg az elsőnél 17 nevet említenek, a másodiknál már 28-at. Bár ebből 5 özvegyasszonyt jelölnek meg családfőnek.

Név szerint: Lovas Mihály özvegye, Varga Mihály özvegye, Pali Tamás özvegye, Csire János özvegye, Haby János özvegye.

1725-ben Csáki Imre kalocsai érsek összeírást készíttetett jobbágyairól. Elsősorban arra volt kíváncsi,milyen anyagi helyzet jellemzi alattvalóit és milyen szolgáltatásokat várhat tőlük. Ebben az időben már 31-re emelkedett a családfők száma, s érdekesség, hogy már nem szerepelnek közöttük özvegyasszonyok. A Kalocsai Érseki Levéltárban megőrzött urbárium lapjai szerint Uszódon a következő adózó családfők voltak:

Nagy Gergely bíró, Lovász Gergely, Tóth János, Tóth Mihály Péter, Nemes János, Nagy János, Benedek István, Tóth Ferenc, Tóth Gergely, Tóth György János, Samu István, Tóth István, Simon János, Nagy György, Kis.Tóth István, Balás István, Nagy György, Pálfi István, Nagy István, Varga Mihály, Csire János, Pap János, Bossi János, Vajda István, Bogárdi János, Tóth Péter, Tóth Mihály, Habi János, Simon János kisbíró, Benedek Mihály, Simon Péter János.

 

Megosztás a facebookon

Bárth János nyomán

Mennyivel más, egyszerűbb volt a régmúltban az uszódi viselet! Divat volt a lakk öv. Az édesanya még nem idős, de a ruhája már sötét. 

Bárth János Jánoshalmán született 1944-ben. A középiskolát Kalocsán végezte, majd az ELTE BTK történelem-néprajz szakán tanult. Kalocsán lett múzeumigazgató 1970-től 1990-ig. Településnéprajzzal, vallási néprajzzal, népesedéstörténettel, agrártörténettel foglalkozott. Fő kutatási területe a Duna-Tisza köze, különös tekintettel Kalocsa környékére és a Bácskára.

Kutatásaiból részletek 1991-ben Uszódon is megjelentettek az akkori újságban. Ezeket Tóth Baranyi Évától kaptam meg. Köszönöm, hogy megőrizték, s most az ő munkáiból szemezgetve talán sikerül másokkal is sok érdekes ismeretet közölni közös múltunkról.

1699-ben Pest-Pilis-Solt vármegye összeíratta a területén létező helységeket. Kara és Foktő szomszédságában Uszód is fölkerült a listára, mégpedig 25 családfővel. A történészek ötös szorzójával így 125 főre tehető abban az évben Uszód lakossága. Ez jelentős lélekszámnak mondható.

Ugyanekkor Kalocsán 35 családfőt vettek számba, ami 175 főt jelenthetett. A kor legnépesebb települése akkor Pataj volt, ahol 97 adózó családfőt számláltak, ami 485 lakosnak felel meg. 

1703. évi családfői a Pest megyei Levéltárban őrzött összeírás lapjairól ismerhetjük meg a török kor utáni Uszód legrégibb dokumentálható családneveit.

Tóth György bíró, Lukács István, Végh János, Tóth János, Tóth István, Nagy András, Csíre Péter, Lovas Mihály, Nagy György, Baranyi Miklós, Oláh Istók, Nagy János, Tóth Mihály György, Pap János, Varga Istók, Iván János. /Az összeírás latin nyelvű, amiből magyarra fordította Bárth, de a két Istók magyar névalakkal szerepel a listán./

Kitűnik a Tóth családnév nagy száma, amit a későbbiekben ötletes melléknevekkel különböztettek meg. Az 1560. évi török nyelvű összeírásban is szerepelnek Tóth nevű uszódi lakosok.

Ez a családnév ma is gyakori a faluban. Mi tudjuk, ki a B.Tóth, K.Tóth, M.Tóth, Tóth Győr, Tóth Pál, Tóth Baranyi. De anyakönyvileg már nem így jegyzik.

 

 

Megosztás a facebookon

Amikor még nincs karalábé, ám már terem a retek

Most, amikor a sok eső miatt gyönyörűen fejlődnek a kertekben a retkek, s nem győzzük megenni, jutott eszébe édesanyámnak, hogy valamikor régen főztek belőle levest is.

Hozzávalók:

1 szál sárgarépa, 2 szál gyökér, 2-3 fej karalábénak megfelelő mennyiségű bármilyen retek, petrezselyem zöldje, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál fagyos zsír vagy olaj, fél kanál törött paprika, fél liter tej, só, kiskocka tészta

Elkészítése:

Tisztítsunk meg a répát, gyökeret. Mossuk meg, daraboljuk kis kockákra. Tegyük a lábosba a zsírt, olvasszuk fel. Rakjuk bele a kockákat. Fedő alatt, gyakori kevergetés közben kezdjük párolni. 

Közben hámozzuk meg a retkeket, mossuk meg, daraboljuk kockákra. A zöldség zöldjét is mossuk, apróra metéljük. Megtisztítjuk a fokhagyma gerezdeket, apróra vágjuk egy kis tányérkára. Erre lesz legkésőbb szükségünk.

Eddigre már a zöldség valamennyire megpuhult, így hozzátehetjük a retket, zöldet. Együtt pároljuk tovább fedő alatt.

Amikor félig puha minden, rátesszük a fokhagymát. Kicsit pirítjuk. Rászórjuk a törött paprikát, megkeverjük, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy számolunk a tejjel is. Megsózzuk, megfőzzük. 

Belerakjuk a tésztát, s mikor az is puha, hozzáöntjük a tejet, s ismét felforraljuk. Vigyázat! Kifuthat, ha nem figyelünk! 

Akinek nem mondjuk, azt fogja hinni, nagyon finom karalábé levest eszik. Jó étvágyat!

 

Megosztás a facebookon

                                     Egy réges - régi uszódi több generációs család

A Duna szabályozása előtt sok kis ágra, fokra bomlott, így ez a terület lápos, mocsaras volt, kevés száraz résszel. Ezért nevezték Sárköznek. Az idetelepült embereknek gyakran kellett menekülni az áradások elől magasabb részekre. Azok levonultával visszatértek állataikkal együtt.

Házaikat először cölöpökre, később mesterséges dombokra építették. Ha végig megyünk a falu utcáin, még ma is felfedezhetjük a dombra épült régi házakat.

A víz közelsége minden kultúrában fontos feltétele volt a letelepedésnek. Több kis falucskában éltek itt. Valamikor régen Dunaszentbenedek és Uszód között létezett keletre egy harmadik falu is, amit Karának hívtak. Gyerekkorunkban is hallottuk, hogy téglákat, építési maradványokat találtak szántás közben azon a területen. Azt a részt, még ma is ezzel a névvel illetjük.

P.Szabó Barnabás volt uszódi tiszteletes könyv formájában is kiadott kutató munkájából tudjuk meg, mi honnan is származhatunk. Ugyanis nem természetes, hogy a Kalocsai Érseki uradalom területén ennyi református község alakult ki a régi időkben. Vajon ez hogy történhetett?

A természeti katasztrófák mellett a történelmi viharok is megtépázták a mi vidékünket is. A törökdúlás alatt elnéptelenedett a táj. Ám a 3 részre szakadt országban, a török kezén lévő részben nem üldözték a protestánsokat sem.

Egy vármegyéhez írott esedezésben szó van arról, hogy egy dunántúli elpusztult falu protestáns közössége az üldöztetések elől itt talált menedékre.

Megfizették az adót az érsekségnek és a töröknek egyaránt, így viszonylagos békében élhettek.

Többségében református közösségek voltak: a ma már túlparti Bogyiszló, Foktő, Uszód, Benedek, Ordas. 

Megosztás a facebookon

Krekó László csodaszép fényképe falunk meghatározó főszereplőjéről, a Dunáról. 

Mit is tudunk falunk, vidékünk múltjáról? Tekintsünk ki egy kicsit a környezetünkre is, hogy jobban megértsük, most hol élünk, hol születtünk! Ebben Bárth János néprajzkutató segítségét használjuk fel, akitől sok mindent megtudhatunk. Hát nézzük!

Kalocsai Sárköznek a Dunapataj - Kecel - Baja háromszögbe eső mély fekvésű, árvízjárta tájat nevezi a magyar néprajztudomány. A "kalocsai" jelző megkülönböztető szerepű. Segítségével határolják el a Duna- balparti területeket a szomszédos dunántúli, Tolna megyei Sárköztől.

A két táj a középkorban egységet alkotott. Helységeiket és népeiket együtt nevezték sárközinek.

A Kalocsai Sárköz elsősorban földrajzi-történelmi tájegység.

Földrajzi abban az értelemben, hogy a Duna és az Örjeg mocsarai által közrefogott árvízjárta, alacsony fekvésű tájra, valamint az Örjeg vonalát övező homokhátság szélére terjed ki.

Kalocsa- Bács térképe 1801-ben.

Az újkorban tagolta a Duna két tájjá a területet. Nagy kanyarulatának átvágása miatt dunántúlivá vált az ide tartozó református Bogyiszló.

Történelmi abban az értelemben, hogy csaknem akkora kiterjedésű, mint a kalocsai érseki uradalom volt az újkorban.

A Kalocsai Sárköz területén többféle magyarság, nemzetiség él együtt.

 

Szentbenedek, Uszód, Foktő református néprajzi csoportja, múltja, nyelvjárása, népi kultúrája ellenpárja a katolikus "pota" magyarok csoportjának. Ők a kalocsaiak, "szállásiak".

A foktőiek már a török korban is káposztával, hagymával adóztak.

Majd a XX. század közepéig a híres-neves kalocsai paprikát nem is a kalocsaiak, nem a "poták" termesztették, hanem a Duna mellékiek, mint például a dusnokiak, fajsziak, bátyaiak, foktőiek, uszódiak. 

 

Megosztás a facebookon