A keresztelő vasárnapjának délelőttjén édesanyám fehér fodros főkötőt, hófehér inget, réklit adott rám, majd csipkés fehér pólyába kötött. A pólyára terítették az édesanya nyakba való selyem kendőjét, arra háromszögbe hajtva az édesanya egy szép fejkendőjét tették.                                                                                                                        

Az arcomra csipkés selyem hófehér keresztelői kendő került.

Az édesanyám a tartó keresztanyámmal és a bába nénivel kézben vittek el az istentisztelet végére a templomba. A külső és a belső üveges ajtó között kellett megvárni, amíg a keresztelőre került a sor. Édesapám, a rokonok, meghívott komák természetesen az istentisztelet kezdetén beültek az akkor szokásos rendben a templom padsoraiba./Ezt a lakodalomnál már leírtam./A szüleim, kereszt szüleim és a bába néni állt velem az Úr asztalához. Ő volt az, aki a keresztvízhez kitakarta a fejemet, majd utána meg is törölte, majd visszatakargatott. 

                                                  A keresztvízhez ón, vagy ezüst kiöntőt használtak.

A gyülekezet a keresztelést és a fogadalmakat felállva hallgatta, ez a tisztelet jele volt.

                                                                 Régi uszódi presbiterek

A keresztelés után már a poszétába meghívottak együtt kísértek minket haza. Ekkor telt le a bába néni feladata, akit kifizettek, majd megebédelt. Ettől feladatát a védő néni vette át, aki akkor már Varga Miklósné, Mária néni volt.

Megosztás a facebookon

                                                         Az uszódi református templom

Az újszülöttet addig nem vitték utcára, míg meg nem keresztelték. Az 1950-es évektől már ritkán haltak meg újszülöttek, de azért egy hónapos korában megkeresztelték a babát. A keresztelőbe való hívogatás a bába néni dolga volt.

Komák sokan voltak. Egyrészt öröklődtek a nagyszülőkről: Az édesanya keresztanyjainak lányai, fiai, ugyanígy az édesapa részéről is. Mindegy volt, hogy felnőtt, vagy esetleg még gyerekkorú-e az illető. Aztán komának hívták a lánykori barátnőket, legénykori  barátokat.

Igazi keresztanya, keresztapa persze csak egy volt közülük. Ők voltak a tartó keresztszülők, a többiek a lógó komák.

Ebből adódott, ha gyerekként végig mentünk a falun, vagy keresztanyákkal, apákkal, sógorokkal, ángyokkal, nagybácsikkal, nagynénikkel találkoztunk. Nekik illett is a titulust mondani, mert különben szüleink, nagyszüleink szégyellhették miattunk magukat!

Az iskolában pedig együtt jártunk a kis komákkal, akiket majd a mi gyerekünk keresztelőjére illett meghívni. Természetesen a közeli rokonok is hivatalosak voltak.

Az első gyerek keresztelőjén nem sokkal voltak kevesebben, mint egy kisebb lakodalomban. A következőknek már nem tartottak ekkora poszétát.

Engem március elején, pont egy hónapos koromban kereszteltek az uszódi református templomban. A télen hullott rengeteg hó már olvadt, így rettentő nagy sár volt a falu akkor még földes utcáin.

Az utcáknak csak egyik oldalán volt járda, mi pont a másikon laktunk! Édesapám az úton keresztben kukorica szárat rakott le, arra szalmát tett, hogy a vendégek át tudjanak kelni.

Ezen a régi képen, amit Uszód község honlapján is meg lehet nézni, látszik, hogy olvadáskor a szekér és a lovak mekkora sárban járnak!

Megosztás a facebookon

 

 

 

Ezt a képet a egy régi parasztházról Krekó lászló készítette az Árpád utcába.

                                                                           Ezt a másik stílusút a netről vadásztam.

A paraszti családok elsősorban ilyen épületekben laktak. Mi is a Csíkos közben. Ilyenekből s ilyenekbe vitték a pamodát.

Amikor a pamodával célhoz értek, letették a kosarat, majd a kisbaba felől érdeklődtek, őt nézték meg. Ezután leültették a vendéget, aki az édesanya hogyléte felől érdeklődött, s csak ezek után került sor az étel kipakolására, amivel a vendég kínálta a gyermekágyas asszonyt.

Annak mindenből illett ennie, ha keveset is. Majd az ételt kirakta az édesanya a saját edényeibe, s a szép pamoda hordó bögréket, findzsát, kis tányérokat, üveget visszapakolta mosatlanul a garabóba. Elmosogatni ezeket nem illett.

A "kispapa" is jól élt, hisz neki is mindig maradt étel.

De nem beszéltek ám össze, hogy ki mikor szándékozik a pamoda vivést lebonyolítani! Volt, hogy egy nap többen is megjelentek a garabóval.

Mire lezajlott ez az időszak, az újdonsült szülők megfogadták, hogy egyhamar nem akarnak tyúkhús levest, pörköltet, rántott húst enni. Na, de meddig tart az ilyen fogadalom?!

Megosztás a facebookon

Előbb a rokonok, majd a leendő komák vitték az ebédet ilyen kétfelé nyíló fedeles kosárban a friss gyermekes családnak. Ez volt a pamoda. Hogy milyen étellel örvendeztették meg a családot? Bizony mindenki ugyanazt főzte. Hozzánk állítólag 42-en hoztak így ételt.

Az asszonyok otthon főztek egész tyúkból húslevest, szárnyát, combját, mellét rántották, tyúkpaprikást készítettek, kompótot vagy befőttet is vittek. Nagyon régen koma tepsiben rétest, később süteményt sütöttek. A koma tepsi kör alakú volt, bele körbe tekerve helyezték a rétest. Kisütés után nagy lapos porcelán réteses tányérra rakták. A főzés után jött az étel bepakolása, hisz mindet nem vitték el otthonról. Aznap a családnak is ez volt az ebéd, persze csak a látogatás lebonyolítása után.

Ilyen porcelán bögrékbe került a húsleves, pörkölt. A leves tetejére kis tányérra a rántott hús, így a leves melegen maradt. 

Az egy vagy két fülű findzsában a befőttet vagy kompótot tették a pörkölt tetejére. Koma üveget megtöltöttek borral, ezt is a kosárba dugták. 

Barna csatos üvegben már sört is vittek. Attól lesz teje az anyukának! Persze az apukák itták meg!

A kosarat szép vászon konyharuhával takarták le. 

Ha volt lányuk, az segített a süteményt, rétest vinni, ha nem, egyedül kellett mindent elcipelni a kisgyermekes házhoz.

Megosztás a facebookon

                                           Artézi kút Uszódon a mai Kossuth, Szabadság, Petőfi utca kereszteződésében.

A babára való mosást sem hagyták a gyermekágyas asszonyra. Nagy munka volt az akkor! Az artézi kútról vizet kellett hordani. Barna, piros, kék vizes kannákat használtak erre.

 

A vizet a sporherton melegítették. A pelenkákat első mosás után nagy mosó fazékban kifőzték, öblítették, majd kint teregették. Száradás után minden ruhaneműt gondosan átvasaltak. Amikor én születtem, már elektromos vasalót használtak, de előtte ezt szenes vasalóval végezték.

2 hét után már ezt is édesanyám végezte. Akkorra elkezdték hordani a "pamodát", ami feleslegessé tette a főzést.

 

Megosztás a facebookon

                                        2013. telén is jártak festők a falunkban. Ilyennek látták a tájat.

       Szíjártóné Samu Emma ma a Dunát így örökítette meg. Így látták mindazok, akik ma megcsodálták.

1956. telén be is állt a víz. Nagy hó, nagy hideg volt még február elején is. A bába néni egy hétig minden reggel eljött, megfürdetett, felöltöztetett.

Ezt a feladatot azután átadta a család többi tagjának, Mari nénémnek, majd nagyanyáimnak. Kb. két hét múlva fürdetett meg először édesanyám. A bába néni egy hónapig be-be nézett ránk, mint most a védőnők. A család nő tagjai segítettek felépülni, megerősödni édesanyámnak. Ők látták el a családot főtt étellel. Szokás volt, hogy távolabbi rokonok reggel 9-10 óra körül tejeskávét vittek, ezzel a reggelibe besegítettek, egyúttal letudták a látogatást is.

Megosztás a facebookon