Krumplis gombóc leves és lekváros gombóc

Praktikusan

Hozzávalók:1 kg krumpli, 1 fej vöröshagyma, liszt majd szükség szerint, zsír vagy olaj a rántáshoz, kemény lekvár vagy felezett szilva, 25 dkg zsemlemorzsa,cukor

Tegyél fel fazékban levesmennyiségű vizet, de számolj arra, hogy majd a krumpli is beleférjen, hagyd melegedni. Hámozd meg a burgonyát, mosd meg, darabold össze, tedd a vízbe, sózd, hagyd főni.

Kis lábosban a zsiradékon megfonnyasztjuk az apróra szeletelt vöröshagymát, megszórjuk törött paprikával, félrehúzzuk.

Akkora lábosban, amibe belefér a 25 dkg prézli zsiradékot teszünk, ráöntjük zsemlemorzsát, állandóan kevergetve megpirítjuk, majd 1 dl vizet öntünk rá, amivel még kevergetjük a tűzön, amíg ismét csomómentes lesz. Ízesítjük cukorral.

Közben megfőtt a krumpli, kiszedjük szűrőkanállal a léből egy tálba, összetörjük, hagyjuk kihűlni. A levet pótoljuk levesmennyiségre, sózzuk.

A kihűlt krumplihoz teszünk sót és annyi lisztet gyúrunk, hogy ne legyen ragadós a tészta, majd lisztezett nyújtódeszkára borítjuk, ahol 1/3, 2/3 arányban elosztjuk. 

A leves levét, és egy másik fazékban tiszta vizet feltesszük a tűzhelyre,

Az 1/3-os tésztánkból vágunk kisebb darabokat, amit a kezünkkel kígyó formára sodrunk, majd késsel kis párnácskákra darabolunk. Ezeket átszedjük egy lisztezett tányérra, vagy ha forr a leves, beleeregetjük. Ha a leves tetejére mind feljött, megfőtt, ráöntjük a rántást, elkészült a leves. Vágott petrezselyem zölddel megszórhatjuk.

A 2/3-os tésztánkat kinyújtjuk fél ujjnyi vastagra, 4-5 cm-es négyzetekké daraboljuk, mindegyik közepébe teszünk lekvárt, vagy fél cukrozott szilvát. Összegombócozzuk, s már is a forrásban lévő vízbe tesszük. Amikor a víz tetejére feljönnek a gombócok, szűrőkanállal a cukros prézlibe szedjük, összeforgatjuk. Elkészült az ebéd!

Mi szeretjük a lekváros gombóc helyett a vöröshagymás, vagy prézlis nudlit is. Az kevesebb munka, de kevesebb élvezet is.

 

Fokhagymás metélt és túrós tészta

Megint kettő az egyben

Hozzávalók: leves mennyiségű víz

                    2-3 gerezd fokhagyma

                    fél kanál zsír vagy olaj a rántáshoz

                    ha van zöldség zöld

                    fél kg túró

                    tejföl

                   metélt tészta /pl. halászlé tészta/

                   20-25 dkg házi szalonna

Fazékban levesmennyiségű sós vizet teszünk a tűzhelyre forrni.

Megtisztítjuk, apróra daraboljuk a fokhagymát, kis rántó lábosba tesszük a zsírt,vagy olajat, megpirítjuk benne a hagymát, megszórjuk törött paprikával, majd félre tesszük

A szalonnát apró kockákra vágjuk, mikrózható mély tányérban a mikróban pörcnek sütjük. A zsírját leöntjök abba a lábosba, amiben majd a túrós tésztát készítjük.

Felforrt a víz, kifőzzük a tésztát, majd leszűrjük, de úgy, hogy a levét egy másik lábosban felfogjuk.

Ezt a vizet visszatesszük a tűzre, beletesszük az összevágott zöldet, a rántást, egyet rottyantunk rajta, lehúzzuk a tűzről, teszünk bele a tésztából. Kész a leves!

A tűzre húzzuk a szalonnazsíros lábost, beletesszük a túrót, tejfölt, kicsit összetörjük, rátesszük a tésztát, aátforgatjuk. Kész a második fogás!

Tálaláskor lehet a levesre is tejfölt tenni, a pörcöt vagy belekeverjük a tésztába, vagy mindenki a tányérjára szed a tésztája tetejére.

Zöldséglevesből krumplistészta

Fő az időtakarékosság!

Köszönöm mindenkinek, aki figyelemmel kíséri rövid kis írásaimat.

A következő ünnep majd a "poszéta" lesz, de ahhoz még sok anyagra van szükségem, hogy elkészüljön.

Addig sem szeretnék senkit leszoktatni az olvasásról! Mint a bemutatkozásomban említettem, kb. 4-5 éve összegyűjtöttem azokat az ételeket, amelyeket régen nagyanyáink főztek itt a mi falunkban. Akkor karácsonyra mindkét gyerekem ezt kapta ajándékba. Abban is bízok, mivel van két lányunokám, ebből is tanulhatnak majd főzni, nem csak az internetről. Ezért kicsit tanító nénis a megfogalmazás.

Ezek az ételek nem feltétlenül felelnek meg a ma divatos reform konyhának, de apróbb változtatásokkal cukorbeteg férjrm is fogyaszthatja mértékkel. Vallom, mindent ehetünk, csak a mértékre kell figyelni. Régen meg ez nem volt probléma, hisz a paraszti munka kellően fogyasztotta a kalóriákat.

A parasztasszonyoknak sok dolguk volt a földeken, ház körül, gyerekekkel, idősekkel. Ezért először olyan étel leírását adom közre, ami időtakarékos, még is két fogásos ebéd, vagy vacsora kerülhet az asztalra.

Az ételeket 4 személyre számoltam.

Krumplis tészta

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 2 szép szál zöldség, 1 szál sárgarépa, 1 fej fokhagyma, 1 nagyobb fej vöröshagyma,nyáron fehér paprika, paradicsom, zeller zöld, zöldség zöld, vagy nagy kocka, vagy laska tészta annyi mennyiségben, hogy a levesbe és a másodikba is elég legyen.

A tűzhelyre kb. 2 liter vizet felteszünk.

Megtisztítjuk a zöldségeket, a krumplit  nagyobb kockába, a zöldségeket hosszúra daraboljuk. A fokhagymának csak a felső héját szedjük le. A paprikát, paradicsomot félbe vágjuk.

 Eddigre felforr a víz, de legalább is jó meleg. Belerakjuk a megmosott zöldségeket. Zeller és zöldség zöldet fehér cérnával csokorba kötjük, megmossuk, ezt is a levesbe tesszük. Sózzuk.

A régi asszonyok most fogtak a tésztagyúráshoz, nyújtáshoz, metéléshez. Mi már ezt ritkán tesszük, bár megéri!

2 kanál olajon, zsíron, ki hogy szereti, megfonnyasztjuk az apróra darabolt vöröshagymát, törött paprikát teszünk bele, majd levesszük a tűzről. Mi jó pirosan szeretjük, tehát nem spórolok a paprikával.

A helyére egy másik lábosban teszünk fel vizet a tészta lefőzéséhez, amibe sót is rakunk.

Ha megfőtt a leves, egy tálba leszűrjük a levét, kanállal beleválogatjuk  zöldségeket, egy kis krumplit is teszünk hozzá. Ebben fogjuk tálalni is. A többi krumpli a lábosban marad, összetörjük. Félretesszük.

Lefőzzük a tésztát, leszűrjük. Teszünk belőle annyit a levesbe, amilyen sűrűn szeretjük, a többit az összetört krumplira öntjük.

Fogjuk a rántást. A hígjából egy keveset teszünk a levesre.

A többit a tésztás krumplira öntjük, amit sózunk, visszahelyezzük a tűzre és jól összekeverjük.

Már is tálalhatjuk a kétfogásos ételt, kiegészítve a második fogást valamilyen savanyúsággal.

Csak 4 edényt használtunk: leveses lábos, tésztafőző fazék, kis lábos a rántásnak, szűrő. 

Biztos sok mindenkinek ismerős ez az étel. Nálunk még mindig így főzzük. Annak a levesnek egészen más íze van, mint a többi zöldséglevesnek!