A kitüntetettekről

 

Az itt látható két különleges kép a még a Dunán Uszódnál álló vízimalomról készült. Ezeket a malmokat 1945. után beszüntették, szerepüket a városokban épülők, Kalocsán a Margit malom vette át. Mai bejegyzésemhez nincs közük, de aki olvasta visszaemlékezéseimet, tudhatja, hogy ezek említése kétszer is megtörtént. Korábbi kor megidézésénél, hogy a befagyott vizet körbefűrészelték, hogy a malmot a jég ne roppantsa össze, valamint az 1944-es szovjet katonák betelepítésekor, mikor azt tervezték, itt kelnek át a túlsó oldalra, ezért a folyónkat bombázták, a falunak Duna felé eső részén lakókat bentebbi utcákba telepítették.

 

 

Különleges kép Uszódnál 1944-45-ben

(Samu Ernától)

Vízimalom és repülő

 

Pecázás a malomnál

(Samu Ernától)

Kitüntetett úttörők között szerepel az úszódi Somogyi Julianna őrsvezető is.

Így számolt be élményeiről az újságban:

Még csak pár éve vagyok úttörő és már is megkülönböztetett kitüntetésben volt részem. Részt vettem a budapesti úttörő találkozón.

Varga Tímeától - sóderos hajó

 

Kalocsán gyülekeztünk és a tanár néni kíséretében utaztunk Pestre. Megérkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak bennünket a pesti pajtások. Meséltünk egymásnak tanulmányainkról, megbeszéltük, hogy mennek az úttörő munkák náluk és nálunk. Az úttörőházban finom ebédet kaptunk.

Ezután jött a nagy meglepetés: a Néphadsereg Központi Tiszti Házában mellemre tűzték a kitüntetést. Ekkor én úgy meglepődtem, hogy könnyes lett a szemem. 

Így nézett ki a Nyitrai Béni bácsiék háza a Petőfi utcában 1957-ben.

Másnap autóbusszal megtekintettük a várost és megnéztük a norvég-magyar futballmérkőzést. Az eltöltött két nap emléke örökké élni fog szívemben.

A fénykép 1956-ban készült.

Bizony, nagy dolog volt abban az időben egy falusi iskolásnak ilyen okból Budapestre utazni!

Ugyanez év júniusában "Az oktatásügy kiváló dolgozója" címmel tüntették ki Kun Mátyás úszódi pedagógust, aki külföldi (gondolom a Szovjetúnióba) utazáson is részt vehetett.

 

Megosztás a facebookon

A képek Samu Erna gyűjtéséből valók

1946 tavaszától szállingóztak haza a hadifoglyok. Szinte minden reggelre ment a hír a faluban, hogy ez is, az is hazatért. 

Voltak orosz és amerikai fogságban is katonáink. Jobb soruk az utóbbiaknak volt.

Sógorom mesélte, aki amerikai fogságba esett, volt, hogy kávés zsákokat rakodtak ki vagonokból. Amikor az őrök nem figyeltek, egyet-kettőt eldugtak, majd később a közeli településen eladtak. Szabad kijárásuk volt, enni is kaptak rendesen.

Az orosz fogságban lévőknek ez sajnos nem adatott meg. Éheztek, fáztak, lefogytak, megbetegedtek, esetleg kórházba kerültek. Érthető, ha gyakran arról beszélgettek, milyen finomságokat esznek, ha egyszer végre hazatérhetnek.

Ám a lesoványodott embereket orvosi utasításra csak lassan, könnyű ételekkel lehetett hozzászoktatni a nagyobb mennyiségű, nehezebb ételekhez. Őszre, akinek nagyobb baja nem volt, megerősödött, tudta végezni a családdal a földeken a munkákat.

Majd lassan rendeződött a helyzet. Ha berzenkedve is, de "muszályból" elfogadták az új rend követeléseit.

 

Nemes Sándor nagyszülei

 

 

 

 

 Ezt írta a Délpestmegyei Népújság 1949. decemberében:

"Úszód község dolgozó parasztsága a Nagy Sztálin 70. születésnapja alkalmára munkafelajánlás keretében vállalta, hogy az őszi mélyszántást a kedvezőtlen időjárás ellenére december hó 6-ra teljesíti. A dolgozó parasztság annak ellenére, hogy Balázs László 21 holdas kulák és Borsi Lajos 47 holdas kulák igyekeztek a szántást elszabotálni, - határidőre, december 6-ra elvégezte az őszi mélyszántást."

Vajon hogyan szabotáltak? Nem szántottak, ha sár volt? Esetleg nem a szántás volt az előrébbre való munka, hanem pl. csumahordás?

 

 Régen gyönggyel kivarrott kontyot viseltek az asszonyok.

 

A konty hátulján megfigyelhetjük a gyöngyök alakját, színét, virágokká rendezését.

1950. őszén már kezdődött a tsz-be való szerveződés, Uszód első tsz-e a Zója termelőszövetkezet 1951-ben alakult meg. Elsősorban olyan gazdák álltak össze, akiknek kevesebb földjük, illetve igavonó állatuk volt. Ez még önszerveződés volt. Székhelynek nevezték ki, foglalták el a Petőfi utcában egymás mellett levő házat, amiből "kulákokat" lakoltattak ki. Ezek Boldzsár Zsófika néni anyósáék és Fekete Ignácék házaik voltak. Az elnökük Tóth nevezetű ember lett, aki akkor itt lakott, de nem uszódi születésű volt. Hogy mi lett vele, nem tudni.

No, nem is maradtak el a villongások a belépő és kívül maradottak között!

Hallottam, hogy disznótor délutánján a kissé italos emberek úgy összekiabáltak ezen, hogy nem volt, aki visszamenjen vacsorára. Már pedig az nagy szégyen lett volna! A ház ura, aki mellesleg a leghangosabb volt a tsz-be beállók ellen, kénytelen volt elmenni a sógorhoz, nászhoz, komához, hogy bocsánatot kérjen, s egyúttal kérlelte őket, menjenek a vacsorára vissza.

Megosztás a facebookon