Őzésünkrű irodalmi írással

Amikor elkezdtem az uszódi lakodalmi verseket olvasgatni ezelőtt több, mint 2 éve, tudtam, hogy köréjük kell gyűjtenem a régi lakodalmi történéseket, szokásokat is, mert csak úgy lesz érdekes, ha megmarad az utánunk következőknek. Az ételek közül csak azt írtam le részletesebben, amit ma már nem úgy készítenek. 

Amikor azzal a dokumentummal elkészültem, rájöttem, hogy ez akkor igazán érdekes, s talán értékes, ha a ma már szinte csak az idősek által beszélt nyelvjárásban is leírom. 

No, itt azután volt gondom! Bár meggyőződésem szerint én még ismerem, gyakorlom ezt a beszédet, mégis lépten -nyomon rá kellett jönnöm, hogy gondolkodóba esem egy-egy szó kiejtésén. Hát még a leírásán! Segítséget kértem! A szöveget kinyomtattam, majd megkértem a faluban idősebb asszonyokat, olvassák át, javítsanak bele. Jól tettem. Sok hibát találtak.

Azután úgy gondoltam, ha már vezetem ezt a blogot, s gondolom főleg uszódiak olvassák, miért ne írjam le nekik a régi beszédünkben! Ha meg olyan olvassa, aki ezt nem beszéli, érdekes lehet neki. 

Itt jött a következő nehézség. Amikor írni akartam, még több problémám adódott.

Hogy jelöljem, hogy elnyelünk bizonyos hangokat, helyettük hosszan ejtjük az e-t, a-t, megnyomunk másik hangokat, átvisszük a z-t a következő szó elejére, stb. Száz szónak is egy a vége!- próbálkoztam, s ez lett belőle. Tudásom szerint a legjobb.

Ha egy nyelvész átolvasná, nem tudom, helyben hagyná-e, vagy vitatkozásra késztetné a szöveg? Bár az elérhetőségem megadtam, eddig nem jelentkezett ezzel kapcsolatban senki.

Közben megjelent az Uszódi Krónika, aminek hatására nagyon sok gyönyörűséges régi családi kép került elő a faluban a fiókok mélyéről. Igyekeztem bejegyzéseimben is közreadni minél többet ezekből.

Köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek ezt az témát is. 

Széthúrcókodás lakodalom másnapján

Eszt a képet Vitéz Zsoltné Tóth Baranyi Éva atta közre. Csudaszép a zÖreg ucca a hársfákkaa. A lakodalomhó nincs ugyan köze, de mögéri szömlélőnni rajta. 

Ott úgy is má csak azok vótak röggee, akik a leközelebbijek löhettek, mög a szomszédok. A röggeli után a zasszonyok eemosogatták a zedényt, szétválogatták, mejik kijé, asztán a tányérokat, tálakat, poharakat, kanalakat, véllákat visszahorták a gazdájiknak.

A nagy edényökön is vót valamijen jel, amibű tutták, hogy kijé. Vagy szinös fonalat, vagy cérnát, madzagot kötöttek a fülükre. Azokat, mög a kazányokat, bográcsokat a zembörök vitték haza. Másik embörök a sátrat bontották. Tutták, kijé a zoszlop, kijé a ponyva.

Szétütötték dészkákra a padokat, asztalokat. A helükre tötték. 

Ha ügyesek vótak, dére má nem is ügön láccott, hogy ott lakodalom vót.

A házijak, mög a segíccségök még öttek égy kis maradék süteményt/hiszön más nem ügön maratt/, aszt akkó végre égy kicsit a gazdájék, mög a fijatal pár is pihenhetött. No, nem sokat, mer lassan hajtott be a kanász, gujás, ha Szengyörgy nap után vót a zesküvő. De ha előtte, akkó mög hamarabb sütétödött, mög köllött ötetni, fejni.

Akkó még nem vót divat a parasztokná a nászút. Hogyan is lött vóna!

pézt nem szántak vóna rá, sé a zöregök nem engették vóna mög, hogy kiájjanak a munkábú, sé a fijatalok nem vállaták vóna aszt a szégyönt, hogy röstnek monggya űket a falu szája.

De ha ez égyik sé lönne ölég, hát ha tutták is, hogy mi az, akkó is úri huncuccságnak minősítötték. Eszükbe sé jutott. 

A követköző nap má a zújmönyecske mönt a zurávaa, ipávaa, napávaa a fődekre dógozni.

Tyúkverőzés pirkadatkó

Bár ez a kép nem ujan régi, de láttyuk, rulla, hogy húszták a legényös házná a talpalávalót, miután a zúj pár a koszorúsokkaa átmönt a lányos házhó, hogy ott is mögtörténnyön a táncótatás. 

A szakácsok még a vacsora után frissen mögsütötték a fasírtot. A táncótatás után eszt kínáták a segíccségök kőrbe, sós kiflit adva hozzá. A mögfáratt vendégöknek bizon jó esött a zétel. Erre újra csúszott a bor is. Ezöktű új erőre kaptak, a fijatalok táncótak, a zidősebbje énekőve mulatott égy zenésszee a pincébe, kamrába, ahun a hordó vót.

Lassan víranni kezdött. A legényösháztú a fijatal embörök, mönyecskék, vőfény is lassan átszüremkösztek a másik házhó. No, mi keresni valójuk vót ott? Mög vót ere a jó okuk! Kezdődött a tyúkverőzés! Mi vót ez? Ez vót a zutósó fővonása a régi lakodalmaknak. Éggyúttaa a falu utósó látnivalója ebbű a lagzibú.

A zösszesereglött vendégök má főleg fijatalokbú átak. A vőfényök átatták a díszös bottyukat annak a léánynak, akit maguknak híttak a lakodalomba. Ettű kezdve azok vitték a mönet élin. Asztán kezdődött a zereszdeahajamat!

A muzsikások kíséretibe mögin végig táncóták a falut. A zenére kiszlattak a zembörök a házakbú, udvarokbú, hogy lássák a zúj párt. A mönet mindön sarkon mögát, körbe táncótak, maj möntek tovább.

 

A cél a legényös ház vót. Ott má mögterítöttek pár asztaat, mögmelegítötték a vacsora maradékjait. Ezzee röggelisztették mög a tyúkverőzésbű gyütteket. Ezér asztán ezökbe a régi lakodalmakba maradék nem vót. Röggeli után még éccő erőt vött a fijatalokon a táncóhatnék, de nem tartott ez má sokájig.

Lassan mindön vendég mögköszönve a vendéglátást, hazamönt. Ekkó a lányos ház zenekara visszamönt a lányos házhó. Ott má nem sok mindönkit talátak.

A gazdák kifizették a zenészöket, ezzee a mulaccságnak vége vót. De nem úgy a zezze kapcsolatos munkának!

A mönyecsketánc léfojása a legényös házná

Amikó a vőfény úgy látta, hogy a zújasszony eefáratt, léűtette égy odakészítött székre. Ijenkó a zenekar lassú nótát muzsikát. Majd eekiátotta magát a nóta végin: Eladó a zújasszony! Ekkó fojtatódott a táncótatás.

Ha öreg szüle, körösztanya, nagybácsi táncótatott vóna, ű is léűtette a mönyecskét a székre, égy szép haagató nóta erejijig pihenhetött. 

Így mönt ez sokájig. Ha a mönyecske félárva vót, nem vót édösannya, a násznaggya űtette lé a székre, a zenészök mög eszt a nótát húszták:

Ha, kimögyök a temető méj árkába,

ráborulok édösanyám fejfájára.

Kejj fő anyám, kejj fő, kejj fő a sírodbú!

Nízd mög mijen mönyecske lött a lányodbú!

A táncótatásnak is vót táncröngye: A vőfény után a násznagyék, maj a legközelebbi, távolabbi rokonok, köröszt anyák, apák, asztán a barátok táncótattak. Végű a legényös házná a zújasszony ipa, napa. 

Mint má említöttem, a táncolás csak a zújasszony dóga vót. A zújembör a zasztaaná kínágatta a násznaggyaa azokat a zemböröket, akik má túl vótak a táncon.

Amikó ennek vége vót, a mönyecske mögfokta a zasztaarú aszt a tányért, amibe a zenészöknek rakták a pézt, odavitte nekik. Ekkó má odamönt a férje is, főfokták a zajándékos kosarat, ha vót a tányérjukba péz, aszt a mönyecske a kötőjivee létakarta, asztán hangos szóvaa mögköszönték mindönkinek a zajándékot, további jó mulatást kívántak.

Ezze űk eemöntek. Bevitték a kosarat a házba, ahun égy mögbízott idős asszony, ha ét a szüle, akkó ű ettű kezdve vigyázott azokra. 

Ajándékok löhettek: fejre való kendő, üngnek való anyag, sejöm kendő, ágyterítő, tányér, kanál, belinerkapca.

Itt fojtatódott a mulatozás.

 

 

 

Mönyecske tánc

Ez a kép sé mostanába készűt a zégykori tánccsoportrú. De mögismerjük űket? Esetleg valaki a zédösannyára, apjára ismer? Vótak kösztük nagyobb, kissebb lánykák, gyerökök.

Még fojt a tánc, őtöszködött a zújasszony, de má a vőfény a násznaggya behozott égy  asztaat a zenészök elé, égy asszony fehér abrosszaa létakarta, a másik két fehér tányért tött a közepire. Égyikbe a zúj párnak töhették majd a kis pézt, másikba a muzsikásoknak. A harmadik asszony fehérruhás kosarat tött a zasztal lábáhó a zajándékoknak. 

Kicsit arrább, a másik asztalon hejet csinátak, ahova két üres poharat, mög égy üveg bórt, szódát töttek. Odaát a zújembör a násznagyávaa.

Látták a mulatók is, hogy mi követközik.

Pont ééfélkó a vőfény bevezette a mönyecskét, akik előtt égy asszony mönt égy pohár vízzee, amit a zúj mönyecske elé loccsantott. Akkó aszt monták, azér, hogy tisztára lépjön. Hogy mi löhetött ennek a szokásnak a zigazi eredete, má sénki sé tuggya.

A vendégök a hejiségbe körű átak, hejet adva majd a táncótatásnak. Kezükbe a zajándékok, embörökné égy kis péz.

Így szót a vőfény:

 Nagy fáradozásunk nem esött hijába,

mer égy drága kincsöt hosztunk e hajlékba.

Íme a zújasszony kösztünk, mögérközött!

Kéröm násznagyuram, fogjon vele kezet!

 A násznagy eszt mögtötte, a vőfény tovább montta:

Engödelmet kérök tisztőtt vendégejink,

ájjanak a zútbú kicsit fére mind!

Nem vótak hijába töttejink, léptejink,

ujan igaz, mint száz krajcár égy forint.

Ím előttünk áll a zékös mönyasszony,

hogy mönyecske fejjee elősző mulasson,

mindönkinek égy nótát juttasson,

maj a zajándékbú új cipőt vaarasson.

Táncójjon hát vele mindönki égy kurtát,

de lé né tapossák a cipője órát!

Gondójjanak aara, hogy drágájér vaarták!

Asztán tömjék mög forinttaa a markát!

A zasztal közepin van két üres tányér,

én kezdöm a táncot, a többi még rájér!

Addig mönnyenek haza húszasér, százasér,

té mög cigány, húzd rá a zúj házaspárér!

A vőfény magosra tartva a vőfény botot, táncrapördűt a zújasszonnyaa.

Úszódon égy lassabb rövid csárdást, mög égy gyorsat muzsikátak mindön táncótatónak, maj mögátak. Ekkó mögöleegették, jókívánságokat montak a fijatalasszonynak.

A zajándékot má előre a kosárba tötték, a pézt utána a tányérba, a zembörök mög a muzsikásokéba. Ekkó eekijátotta a vőfény: Eladó a zújasszony!

Csak most möhetött oda másik táncótató.

Amíg az táncótatott, addig a vőfény a zújembőrre égyütt möginvitáta a férfit égy pohár bórra. Asszonyt soha! A zújembör nem vött részt a táncba.

 

A zújasszony őtösztetése

Ijen házakba laktak a módosabb úszódijak. Ez még eehagyatottan is őrzi a régi jellegzetösségeijit, szépségit.

No, de a lakodalomba épp a párnatáncot járják vagy a szobába, színbe, sátorba. 

Ijenfélék vótak a párnák, amiket égymás elé töttek a fődre. Nem sajnáták űket, pedig rengeteg őtés vót, mire kihímöszték.

Láttyuk, hogy a vacsora hosszan eenyút, igaz, közbe jókat táncótak, mulattak. Lassan eegyütt a zideje, hogy a mönyasszonyt átőtösztessék. Ehhő mindig vótak segíccségeji.

Lévetötte a fehér koszorút, a fekete, később a fehér sejöm szoknyát, fekete réklit, sejömkendőt, amikó má fehérbe esküttek a fehér  réklit, fehér kötőt. Átőtösztették másik főső ünneplős szoknyába, hozzávaló réklibe, mög fekete kötőt kötöttek elibe.

A zújasszonyoknak nem vaarattak előre kontyot, hanem a neki való virágos sejömkendőt tekerték úgy a fejire, hogy kontynak láccon. Eszt nem mindönki tutta mögcsináni, ezér ijenkó az is mönt a zőtösztetésre, aki értött a "tekerőzéshő".

A vőlegénynek nem köllött átőtözni.

Amég ez történt, addig mind a két házná fojt tovább a mulaccság.

A mönyecske ruháhó fekete cipőt, szandált vöttek fő. Amikó má divat vót a csokor, aszt eetötték a fátyollaa  emlékbe, a koszorúvaa égyütt.