Vőfény verse keszkenő kikérésekor

Kedves örömvirág, menyasszony édesem,

hogy ha meghallgatnál, volna egy kérésem.

Én olyan hivatást vállaltam magamra, hogy vendéget hívjak a lakodalomra.

De ha így megyek vendéget hívni, 

senki sem fog engem majd vőfénynek nézni.

Hiányzik még nálam az a külső jelvény,

mi nélkül az ember nem igazi vőfény.

Keszkenőt, pántlikát kérek  a botomra,

egy pár piros rózsát pörge kalapomra.

És így feldíszítve dolgom után megyek,

kötelességemnek híven megfelelek.

Ekkor a magával hozott faragott, lakkozott, a tetején gombban végződő botot a leány szalagokkal, színes kendőkkel feldíszítette, a kalapra rózsát, piros muskátlit, rozmaringot tűzött.

Az apa ezután megkínálta őt egy pohár borral, átadták neki a meghívandó házak listáját. Majd a vőfény megköszönte a kendőt.

Ezt a szívességet megköszönöm szépen,

kívánok helyébe erőt, egészséget!

Sok öröm és béke szálljon kendtökre,

legyen az új pár boldog örökre!

Hogy éltetekben bánat sose érjen,

ragyogjon éltetek, mint e virág csokor,

amely most nekem kalapomon vagyon!

Lengjen hosszúra, mint az a pántlika, 

mely a botomat ilyen díszbe hozta!

Most jókívánságom egyszer megismétlem,

éljetek sokáig örök szeretetben!

 

Ez mind a két háznál ugyanúgy történt.

Hívogatás

Ezután a vőfény dolga után nézett. Amikor munkája engedte, főleg késő délután, este járt a meghívandó házakhoz, ahol a tiszta szobában várták. Nem váratlanul érkezett, hisz a rokonság már értesült a lagziról.