Síremlék állítási szokások változása

                                                 Egy nagyon-nagyon régi kép Uszódról.

A középső asszony a legidősebb, őt óvón, féltőn karolják át a fiatalok. Keze imára kulcsolva. Az asszonyok sötét ruhákban vannak, míg a fiatalember a régi fehér bő gatyában, fehér ingben, fekete kalapban. Ünneplőben. De valaki már hiányzik a képről!

                                               / A kép Uszód honlapján megtalálható /

Az 1800-as évek közepétől vált szokássá a kőből készült síremlékek állítása. Laposan megmunkált, felül lekerekítettek. Még most is láthatunk néhányat a temetőnkben. Párat, volt tiszteletesek síremlékét a református templom udvarán helyeztek el. Az 1920-30-as évektől magasba törő csiszolt kövek terjedtek el. A módosabbak családi sírhelyeiket kovácsolt vas kerítéssel vették körül. Majd, ahogy egyre rétegződött a falu, itt is megjelentek a családi kripták. 

Abban a régi, istenfélőbb világban, nem jutott ki mindenkinek a leírtak szerinti temetés, síremlék, hisz a vallás szerint ez megvetendő cselekedet volt. Az öngyilkosokat nem temette el a pap, s a temetőt körbekerítő árok partjára temethették csak el.

A temetőket mindig a falvak határában jelölték ki. Így volt ez a mi falunkban is. Csakhogy akkor a falu a nagy bolttól alig terjedt pár házzal D.benedek felé a fő utcán! Így a régi temető az Attila utcától D.benedek felé, a mai Szabadság utcától befelé terjedő területen volt. Az 1800 évek végéig használták. A falu túl nőtte. Újat kellett kijelölni. Amikor a régi temetőben nyugvóknak már a hozzátartozóik is elhaltak, a területet beépítették.

Halotti tor és a gyász külső jelei

                              A fejfák három típusa, amit Uszódon is faragtak      

 

 

                    A temetés után a legközelebbi rokonokat, szomszédokat halotti toron látták vendégül.

"A halotti tor az ősök tiszteletére rendezett szertartásos áldozati lakomák kései maradványa. Kialakulásában szerepet játszott az ősök, halottak tisztelete, akiknek jóindulatát ezúton is igyekeztek elnyerni. Volt, ahol paprikást főztek birkából, esetleg töltött káposztát. Szegény helyen is tartottak tort, ahol friss kenyeret adtak az asztalra érett túróval." /sulinet.hu/ Pálinka, bor is került .

Eszegetés közben az elhunytról beszélgettek. Felelevenítették életét, érdekes eseményeket az róla, jó tulajdonságait. Rosszat sosem illett halottról mondani, még ha részeges, durva, szoknyapecér, rossz férj, apa volt is! "Halottról jót, vagy semmit!" Lassan széjjeloszlottak. A család csak ezután tudott valamelyest megnyugodni, s lassan visszatérni a régi életbe.

A közvetlen családtagok, asszonyok, lányok teljes fekete öltözettel gyászoltak. A férfiaknak nem volt a ruházatukon jele ennek. Ők belülről tették ezt.

A távolabbi rokon asszonyok fekete fejkendő viselésével jelezték, hogy elveszítették rokonukat.

A gyász lassan oldódott. Általában egy év volt a család gyászéve. Addig nem mentek olyan helyre, ahol muzsika szólt, nem énekeltek, csak a templomban. Csendben töltötték az évet.

Előfordult, hogy ki volt tűzve a lakodalom napja, mikor meghalt valaki a családban, azt elhagyták, vagy csendben megesküdtek a fiatalok.

Nehéz volt a fekete viselet felváltása világosabbal az asszonyoknak. Megszokták.

Először még szégyellték is magukat, hogy világosabb réklibe öltöztek. De lassan a szoknya is világosabb lett. Legtovább a fejkendő maradt fekete.

Volt olyan asszony is, aki a férje halála után már mindig csak sötét ruhát viselt. 50 éves kor felett amúgy sem illett világosba öltözni.

A gombos fa

                                        Amikor még kézben vitték ki a halottat

                                               /Magyar Néprajzi Lexikon/

Eddigre a falu bognárja kifaragta kemény fából a fejfát /nálunk gombos fának mondják/,rávéste az elhunyt nevét, régen az életkorát, később a halálozás évét, esetleg, ha feleség volt, mennyi időt töltött házasságban, kivel. 

Uszódon a reformátusoknál háromféle lehetett a fejfa teteje: kocka, gömb, tulipán. Más volt a férfi, a nő és a fiatal jelölése.Utána lehet nézni a Néprajzi lexikonban.

Katolikusoknál fa keresztet faragott, ugyanígy a megadott adatokkal.

A sírnál deszkákra lehelyezték a koporsót, a gyászolók körülállták. A temetés további része nem különbözött a mostanitól.

A férfit mindig, ha szemben állunk a sírral, a bal oldalra tették, a nőt a jobbra.

Az elhantolásnál ismét azok a férfiak segítettek, akik azt kiásták. Ismét egymás kezébe adták a lapátot. Fejhez leszúrták a gombos fát, vagy keresztet. Elhelyezték a koszorúkat.

Nagyon régi korban, a sírhantra a protestánsoknál szokás volt, hogy facsemetét ültettek. Ez általában szomorú fűz volt.

Bár az egyház jelképei között szerepel a pálmafa, ami hasonlít erre, talán inkább nálunk reformátusoknál mégis ebből az ősi hagyományból maradt fenn a mai időkig, hogy a síremlékekre szomorú fűzfa rajzolatát is vésik.

 

Temetési szertartás otthon

                                                     Temetési szertartás az udvaron télen

                                                              / Magyar Néprajzi Lexikon/

Minden háznál tartottak egy asztalt a tiszta szobában, amit csak ritkán használtak. Fehér terítő is volt erre az alkalomra, vagy kölcsönkérték.

A faluknak volt gyászkocsijuk. Azt előre meg kellett beszélni, kinek a lovai húzzák majd, mert ahol az elhunyt volt, onnét nem foghattak lovat elé. Azt is megbeszélték, ki hajtja.

Az az ember elment a gyászkocsiért.

Otthon a halott feje alól kivették a párnát, teljesen ráhúzták a szemfödelet, majd leszögelték a koporsót.

Az asztalt kivitték az udvarra, leterítették a terítővel. Mellé raktak két széket is, bár erre senki sem ült. Közben megérkezett a gyászkocsi, ami a Szent Mihály lovát hozta. Ez egy négylábú, karos alkalmatosság. Az asztallal szemben elhelyezték, majd erre rakták a koporsót. Mögé állt a feketébe öltözött család. Megérkezett a pap és a közbenjáró is, akik az asztal mögé álltak.

Nagy melegben igyekeztek mindezt egy fa árnyékába tenni.

A pap az iskolából jó hangú gyerekeket is mindig hívott magával, akik az éneklésben segítettek. Ők 20,50 fillért kaptak ezért a családtól.

Megtelt az udvar, az utca is a temetésre érkezőkkel. A prédikáció, búcsúztató, imádság után a koporsót a gyászkocsira helyezték, majd megindult a menet a temetőbe. Az úton a pap vezetésével énekeltek. Akkor még mindenki.

Az utcán kint álltak azok, akik nem akartak részt venni a temetésen. Így azért ők is elbúcsúztak az elhunyttól.

A kocsi mögött  a pap a közbenjáróval, mögöttük az iskolások, azután a család haladt, majd rokonsági fokban a többiek. Kezükben egy-egy kis csokor, amit a kertben szedtek. A közelebbi hozzátartozók viaszkoszorúkat vittek, amin papír virágok voltak.

Ha fiatal ember volt a halott, azt nem tették a kocsira, hanem barátai, fiatal rokonai egymást váltva vállon vitték ki. Ilyenkor a lányok tiszta fehérbe öltözve kísérték utolsó útján.

Ugyan így történt kisgyermek halálakor is.

                                                               Gyászmenet

                                                       / Magyar Néprajzi Lexikon/

 

A virrasztás és sírásás

                                                             Jómódú parasztház udvara

                                                           /Benedek Péter Emlékház Uszód/

Az élet nem állhatott meg a haláleset miatt. Az állatokat etetni, itatni, a teheneket fejni kellett. A család élelmezéséről is kellett, hogy gondoskodjanak, még ha nagy étvágya esetleg csak a gyerekeknek volt is ebben az esetben. Valami egyszerű ételt főztek.

Késő délután már kezdtek szállingózni a feketébe öltözött rokonok, szomszédok.

A tisztaszobában mindig volt valaki a halott mellett. A részvétnyilvánítók ide beléptek, megnézték a halottat, kicsit siránkoztak felette., Majd helyet adtak a következő érkezőknek.

Ők pedig leültek egy kicsit a konyhában, vagy a másik szobában, ahol felemlegették az elhunyt jó tulajdonságait, vigasztalták a gyászolókat. A reformátusoknál nem volt szokás a hangos jajveszékelés, még ha okuk is lett volna rá.

Az asszonyokkal férfiak is jöttek. Ők a gangon beszélgettek. Meg-megkínálták őket egy pohár borral, kettővel.

Arról is szól az emlékezet, hogy volt eset, mikor el kezdték énekelni a halott kedvenc nótáját. No, de a feleség ott termett, haza zavarta az urát, hogy "né szégyöntelenköggyön" ott!

Késő estig senki sem maradt virrasztani, így a háziak ki tudták magukat valamelyest pihenni. Ez egy vagy két este zajlott.

Közben a közbenjáró a családdal, tiszteletessel egyeztette a temetés pontos idejét.

A család összeállította a búcsúztatónak azt a részét, hogy kiket kell megemlíteni benne. Ebben név nem hangzott el.

Úgy is tudta mindenki, hogy kiről van szó! Ügyelniük kellett, nehogy valaki kimaradjon, mert abból bizony harag lett volna!

Ezt eljuttatták a paphoz, aki, mint "írástudó", ezt formába öntötte.

A virrasztási szokásokban volt eltérés a református és katolikus között.

Vagy a temetés előtti délután, vagy a temetés napjának reggelén a közbenjáró vezetésével azok a férfiak, akik ezt kötelességüknek tartották /rokonok, szomszédok, komák, barátok/, kimentek a temetőbe megásni a sírgödröt.

Többen is voltak, egymás kezébe adták az ásót, lapátot. Egy kicsit mindannyian kivették a részüket a sírásásból.

A harangozás és felravatalozás

 

A  környék legnagyobb, legszebb református temploma, melyben impozáns méretű, gyönyörű hangú orgona is található. Most javításra szorul.

 

                A falu katolikus temploma

A falu lakói a két vallás valamelyikéhez tartoztak. Kezdetekben főleg református közösség volt. Később laktak itt zsidó és egyéb vallásúak is. Én elsősorban a református temetkezési szokásokról írok, mivel magam is közéjük tartozónak vallom.

A harangozás rendje azonban nem tért el egyik templomban sem haláleset idején.

A halottat először egy haranggal "kicsöndítötték", majd "verseltek" rá, azaz, megszólalt az összes harang. halott esetén kettőt "csöndítöttek", férfiakra hármat húztak. Ebből lehetett tudni a halott nemét. Ez a mai napig így szokás.

Ha gyermek volt az elhunyt, a "csöndítést" a kis haranggal kongatták.

Ez az első hírharang minden egyházi tagnak ingyen járt és jár.  

Ezután már csak verseltek. Egészen a temetésig. Olyan időközönként, ahogy az elhunyt családja kívánta. Ez elsősorban pénzfüggő volt. Ha esetleg valami miatt elhúzódott a temetés, ritkították a harangozást.

Ezután mentek Uszódon a bognárhoz megvenni, korábbi korokban elkészíttetni a koporsót. Mint már említettem, a koporsóba való lepedőt otthon mindenkinek elkészítették, ám hirtelen halál esetén azt is itt vették meg, csak úgy mint általában a szemfödelet, amivel majd az elhunytat letakarják. A koporsók egyszerűek voltak.

Ezt a család lovas kocsijával vitték haza.

A házban, amikor meghalt valaki, azonnal fekete selyemkendővel letakartak minden tükröt.

A tiszta szoba közepére bevittek egy mosószéket.

A koporsóba terítették a csipkés lepedőt, fejhez egy szép hófehér huzatú párnát helyeztek, majd beleemelték a halottat.

Kezeit vagy imára kulcsolták, vagy a test mellé nyújtották. Ekkor koporsóstól felemelték, s a mosószékre tették. Őt a szemfödéllel, vagy mint korábban említettem, asszonyok, lányok esetében, az általa meghagyott kendőjével mellkasig letakarták.

Ez volt a felravatalozás.

Később, mikor megépült a mai temető területén a halottas ház, ott történt a ravatalozás.